Megjelent a GTA Trilogy Definitive Edition — és hatalmas botrány lett belőle

Néhány óra kellett hozzá. Ennyi idő alatt fordult át a GTA: The Trilogy — The Definitive Edition megjelenése ünnepből össznépi kínlódásba. A csomag 2021. november 11-én került a boltokba, és estére a közösségi oldalak tele voltak olyan képernyőképekkel, amiket az ember először viccnek néz. Aztán rájön, hogy nem az.

Három klasszikus van benne: a Grand Theft Auto III, a Vice City és a San Andreas. Vagyis nagyjából az a három játék, amelyik egy egész generációnak megtanította, mit jelent a nyitott világ. Ehhez képest ez a hét a Rockstar utóbbi éveinek legkínosabb hete lett.

AMI A MEGJELENÉS ESTÉJÉN KIDERÜLT

Torz karaktermodellek. Feliratok, amiket vagy nem lehet elolvasni, vagy komikusan el vannak gépelve. Eső, ami olyan sűrűn zuhog, hogy gyakorlatilag eltakarja a látómezőt. Textúrák, amikre nincs szebb szó: kásásak. Ehhez jöttek az összeomlások és a teljesítményproblémák, platformtól függetlenül.

A hibák egy része tényleg mulatságos. A groteszk arcmodellekből és az elgépelt táblafeliratokból huszonnégy óra alatt mémanyag lett, és értem, miért. Csakhogy a fagyás nem mém. A képkockaesés nem mém. Az sem, amikor a képernyőt eltakaró időjárási effekt miatt nem látod, hova vezetsz.

És itt van a dolog igazi szépséghibája. Ezt a három játékot pont azért nehéz felújítani, mert a látványuk sosem a részletgazdagságról szólt. Kevés poligon, erős sziluettek, harsány színek, mindez kézzel összerakva egy olyan korban, amikor a technika minden apró trükköt megkövetelt. Ha ebből az ember élesebb textúrát és modern fényt csinál, de nem nyúl hozzá az arányokhoz, akkor az eredmény nem lesz szebb. Furcsa lesz. A karakterek pontosan úgy néznek ki, mint akiket valaki felnagyított egy régi fényképről, és utána megpróbált mosolyt rajzolni az arcukra.

Egy remaster egyetlen alapfeladata, hogy a régi élményt tisztább, stabilabb formában adja vissza. Itt viszont bőven akadt olyan pont, ahol az eredeti, húszéves verziók néztek ki és futottak kellemesebben. Ez 2021-ben nem balszerencse kérdése. Ide döntések sorozata vezet.

Egy remaster alapszabálya, hogy a régi élményt ne rontsa el. Pont ez nem teljesült.

A VÁSÁRLÓ, AKI FIZETETT, ÉS NEM JUTOTT BE

A PC-s helyzet külön fejezetet érdemel, mert ott a minőség már csak a második probléma volt. Az első a puszta hozzáférés. A Rockstar Games Launcheren keresztül árult verzió a megjelenés napján gyakorlatilag elérhetetlenné vált: a boltot és a launchert ideiglenesen offline állapotba tették, így azok is falnak futottak, akik már kifizették a csomagot. A hivatalos indoklás szerint olyan tartalmak kerültek véletlenül a fájlok közé, amelyeknek nem kellett volna ott lenniük.

Fordítsuk le ezt magyarra. A fizető vásárló egy része napokig nem fért hozzá ahhoz, amit megvett, mert a kiadónál valaki nem nézte át, mi került a telepítőbe. Egy digitális boltban, ahol a vásárlás egyetlen kattintás, ez a fajta kizárás különösen rosszul mutat. Ha egy fizikai üzletben fizetnél ki valamit, aztán az eladó rád zárná az ajtót, arról napokig cikkeznének.

GROVE STREET GAMES, UNREAL ENGINE, AUTOMATIZMUS

Tisztázzunk egy gyakran félreértett pontot: a Definitive Editiont nem a Rockstar fő csapata készítette, hanem egy külső stúdió, a Grove Street Games, amely korábban War Drum Studios néven futott. Ez a csapat dolgozott a klasszikus GTA-k mobil- és portverzióin, szóval a választás önmagában logikus volt. A végeredmény fényében viszont teljesen jogos a kérdés, hogy kaptak-e hozzá elég időt és elég embert.

A látványt nagyrészt az Unreal Engine adja, és a hírhedt bakik jelentős része éppen ebből a modernizálásból származik. Több elemző is rámutatott, hogy a felújítás láthatóan gépi felskálázásra és automatikusan generált effektekre támaszkodott, amelyek helyenként kimaradtak a kézi finomhangolásból. Innen jön a rosszul olvasható tábla, a valószerűtlen fény és a torzan vigyorgó arc: egy algoritmus végigment a kézzel készített eredetin, és senkinek nem volt ideje utána végignézni az eredményt.

Iparági szinten is beszédes a tanulság. A nosztalgikus alapanyag önmagában semmit nem garantál. Egy szeretett játékot fel lehet újítani rosszul is, és a szeretet ilyenkor nem védőháló. Sokkal inkább erősítő: pont azok háborodnak fel a leghangosabban, akik a legjobban várták.

A NÉV A DOBOZON A ROCKSTARÉ

Itt jön az a rész, amit szeretnék világosan kimondani, mert a botrány óta rendszeresen mossák össze. Formálisan a fejlesztő tényleg a külső stúdió volt. A kiadás, a minőségellenőrzés, a megjelenési dátum kitűzése és a márkanév viszont a Rockstar és a Take-Two kezében összpontosult.

Egy külső stúdió annyi időt és annyi pénzt kap, amennyit adnak neki. A határidőt nem ő tűzi ki, a marketinganyagot nem ő állítja össze, és nem ő dönti el, hogy a tesztelésre szánt utolsó hetek megmaradnak-e vagy elolvadnak. Ezek mind a másik oldalon dőlnek el.

A közönség pedig teljesen jogosan nem a fejlesztő nevét kéri számon. Azt a logót kéri számon, amelyik a borítón van. Egy remasternél a kiadó felelőssége megkerülhetetlen, mert egyetlen döntés az övé, és ez a legfontosabb: készen áll-e a termék a megjelenésre. Erre a kérdésre november 11-én valaki igent mondott. Ez volt a hiba, nem az, hogy egy külső csapat nem tudott csodát tenni.

A BOCSÁNATKÉRÉST MEG KELL ADNI

A kiadó viszonylag gyorsan reagált. Hivatalos közleményében elismerte, hogy a Definitive Edition nem azon a színvonalon jelent meg, amit a rajongók elvárnak, és bocsánatot kért. Bejelentették a hibajavító foltokat, és tettek egy olyan lépést is, amit nem minden nagy kiadó tenne meg: intézkedtek, hogy a korábban forgalomból kivont, eredeti klasszikus verziók egy időre újra elérhetők legyenek azoknak, akik ragaszkodnak hozzájuk.

Ez lényegében beismerés. Azt mondja ki, hogy az „új” változat sokak számára nem pótolja a régit, és ezt egy kiadótól kimondani nem kis dolog. A javítások előbb-utóbb meg is fogják tenni a hatásukat, és bőven elképzelhető, hogy fél év múlva már senki nem érti, mi volt a felhajtás.

Csak hát a kezdeti benyomást nem lehet folttal javítani. A „Definitive Edition” kifejezésből a fórumokon máris gúnynév lett, és aki tegnap este csalódott, azt utólag nagyon nehéz visszacsábítani. A folyamatos frissítések korszakában sok minden orvosolható. Az első este nem.

ÉS AKKOR A KÖVETKEZŐ GTA

Erről a mondatról tudom, hogy sokan várják, szóval legyünk pontosak. 2021 őszén a GTA 6-ról semmilyen hivatalos információ nincs, a cím létezését a Rockstar ekkor még meg sem erősítette. Minden, ami „a következő GTA-ról” kering, megerősítetlen pletyka; a legkitartóbbakat összeszedtem a Project Americas-pletykákról szóló cikkben. Ebből a botrányból közvetlen következtetést levonni egy be sem jelentett játékra egyszerűen felelőtlenség lenne.

Egyvalami viszont átvihető, és az nem a játékokról szól. A közönségről. A Trilogy megmutatta, hogy a rajongótábor türelme véges, és hogy egy elsietett kiadás azonnal, keményen visszaüt. Akárki is fejleszti, a mérce ettől a héttől kezdve magasabban van.

AMIT ÉN ELVISZEK EBBŐL

Óva intenék mindenkit a két véglettől. Egyfelől nevetséges lenne az egész Rockstart leírni egyetlen, külső stúdió által készített remaster miatt, mert a fő csapat legutóbbi saját fejlesztései láthatóan más ligában játszottak. Másfelől bagatellizálni sem szabad: egy fizetős terméket a megjelenés napján elérhetetlenné tenni nem apró üzemzavar.

A leghelyesebb hozzáállás most az, ami mindig: várjuk meg a független teszteket és a javítások utáni állapotot, mielőtt bárki végleges ítéletet mond egy termékről. Ez nem a kiadó védelme. Egyszerűen arról van szó, hogy a megjelenés napján keletkező felháborodás pár nap alatt elfogy, a nyugodtan megfogalmazott, adatokkal alátámasztott kritika viszont megmarad, és annak van súlya.

Van ennek egy fogyasztói olvasata is, és ezt szerintem érdemes hangosan kimondani. Az „előrendelem, aztán a megjelenés napján kiderül, mit kaptam” modell évről évre kockázatosabb. Néhány nap türelem, az első független visszajelzések bevárása nemcsak józan döntés. Olcsóbb is. A lelkesedés meg attól még megmarad. Én is nagyon vártam ezt a csomagot. Most viszont megvárom a harmadik patchet.